2019. szeptember 23.     |     Tekla
 

Hírek

Szerb népzenei tábor Deszken - 2018

2018. december 04.
Szerb népzenei tábor Deszken - 2018

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017-ben  kiírt pályázatának célja volt a hazai nemzetiségi oktatásban részt vevő tanulók nyelvismerete bővítésének, anyaországgal kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi ismereteik fejlesztésének támogatása nemzetiségi kulturális tartalmú, tábori programmal rendelkező anyanyelvi hagyományőrző tábor megvalósítása révén.

Egyesületünk sikerrel pályázott - 1.100.000 Ft támogatást nyertünk -,  s ennek köszönhetően 2018.augusztus 13-tól augusztus 19-ig "Szerb népzenei tábor Deszken..." címmel  tábort szervezett a BÁNÁT Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület.

 

Programunkat szerb gyökerekkel bíró, saját- és más magyarországi  településen élő gyermekek számára terveztük, azzal a céllal, hogy a résztvevők megismerkedjenek  a szerb anyanyelvi- és népzenei hagyományokkal, a szerb közösségek által ismert és gyakorolt népszokásokkal, mely ismeretek felhasználhatóak a későbbi közösségi- és szabadidős tevékenységük során is. Ennek keretében korcsoportonként anyanyelvi-, népzenei-, népi- és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A szerbek életét jól bemutatja népzenéjük, habitusát  jól tükrözik néptáncaik. Régen a családokban spontán módon sajátították el ezeket a "műfajokat" a gyerekek így tanulták anyanyelvüket, megismerték a világot és érzelmileg is azonosultak vele. A program során sor kerül a hagyományos népi hangszerek bemutatására is, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltsük a diákok érdeklődését a népzene iránt is.

A táborban 30 diák vett részt, 3 kísérővel.

 

 A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta, közreműködő szervezet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.