Kézműves Műhely Bemutatkozás
Mottó: Alkotni szépet és maradandót, hogy mások is megcsodálhassák, avagy tovább adni a múlt és jelen értékeit...
Értékteremtés a Műhelyben
A tudomány és a gazdasági élet rohamos fejlődése ráébresztett bennünket, hogy mind a munkafolyamatok, mind a termelés technológiái ugrásszerű változáson mennek keresztül, és a régi módszerek feledésbe merülnek, ha nem teszünk ellene valamit.
A deszki szerbek életében régen és ma is a textíliák készítése, szövése, hímzése rendkívüli figyelmet és fontosságot kapott. Ezért ezt a hagyományt, a mai közösség, képzéssel szeretné megőrizni, átadni az utókornak. Népi mesterségek témájú műhelyfoglalkozásokat heti szinten folyamatosan szervezünk, ahol a résztvevők megtanulhatják a hagyományos szerb vászon, és más népviseletek alapanyagául szolgáló anyagok szövését, hímzését.
A nyári szünidő időszakában, bentlakásos formában szervezünk gyerekek és felnőttek részére szövő-hímző és zenei táborokat, ahol átadásra kerülnek szellemi értékeink. A napi alkotómunkák után, esténként együtt vannak a szekciók és közös zenélések és táncolások keretében ismerkedhetnek a résztvevők hagyományainkkal. Itt megtanulják az alapfogalmak meghatározásait, a szakkifejezéseket (befűzési kotta, szádfa, nyüst, mintarajz, G-dúr, A-mol…), megtanulnak eligazodni a kötésrajzokon, kottákon. Az egész tevékenység kerete, hogy elsajátíthassák az esztétikus, praktikus tárgyak létrehozásának igényét, érdeklődést keltsenek a múlt technikai és művészi bravúrjai iránt. Ezt tárgyelemzéssel, szakmai észrevételek megtételével érjük el. A textiles foglalkozásokon a régi minták felhasználásával saját alkotások is születnek.
Mi is valójában a hagyomány, mit is jelent számunkra?
A hagyomány a múltból, a múlt kulturális értékeiből levont tapasztalatunk, amelyet átörökítünk a nemzeti kultúránkba, és amit tovább éltetünk. Tehát meg kell ismernünk hagyományainkat, értelmeznünk kell, fel kell fognunk fontosságát, meg kell tanulnunk, tanítanunk és alkalmaznunk kell.
Itt az ideje annak, hogy a közösségek új szemlélettel tekintsék át azt, amit örököltek. Előítéletektől mentesen ismerjék meg történelmüket, számba vegyék értékeiket. Helyezzék el a levéltárba, múzeumba, vagy saját helytörténeti múzeumaikba, értéktáraikba, mit tartanak megőrzésre méltónak, mit tartanak olyan fontosnak, hogy megtanítsák az iskolában a gyerekeiknek vagy továbbéltessék a közösségekben.
A kultúrát nem lehet csak úgy örökölni, minden korosztálynak újra és újra el kell sajátítania, és a maga képére kell formálnia. Tehát meg kell tanulni!
Mint például a táncházas mozgalom idején! Muzsikájuk által megszólaltak az archívumok felvételei, újjászületek a táncok, felértékelődtek a kézimunkák. A nyári táborokban, alkotóházakban a régi, megtanult technikák új alkotásokban születtek újjá a fiatal kezektől. Ez a generáció felismerte, hogy a hagyományainkat, népművészetünket nemcsak azért kell ismerni, mert hozzátartozik műveltségünkhöz. Népművészetünk olyan modell, amely évszázadokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotó képességét. Az a gyermek, akit kiskorában megtanítanak énekelni, táncolni, kézműveskedni, aki a természetes anyagokkal –fával, náddal, szalmával, fonallal, gyapjúval …-megismerkedve apró játékokat, használati eszközöket, hímzéseket készít, aki a népmesehősök küzdelmeiben éli meg a jó erkölcs diadalát, az nemcsak személyiségében lesz gazdagabb. Mindezek észrevétlen átadnak egy olyan értékrendet, megtanítanak egy olyan közösségi magatartásformát, amelyek az embert és az egész társadalmat gazdagítják.
Mindebből látható, hogy a szellemi örökség köre milyen széles és mennyire összefüggnek az egyes ágak: a nyelvi megjelenítés a mondókától a szólásokon a meséken át, a történetmondásig, szájhagyományokig terjed. Az ének megjelenésével, zenével tánccal szolgálva a társadalmi (vallási, családi, ünnepi) eseményeket, melyen a megjelenést, ruházatot azok anyagát és díszeit a múlt előírásai szabályozzák. Ez az összetett kultúra sajátos, a népcsoportokra, egyes nemzetiségekre jellemző, és meg is különbözteti őket egymástól. Ezzel jutunk vissza az identitás kérdéséhez.
A deszki szerb közösségünk életében megőrzött értékek példázhatják, hogy a városiasodásnak és iparosításnak nem szükségszerűen kizárólagos velejárója a közösségi viszonyok felbomlása és az öntevékeny társadalmi élet megszűnése. Nemcsak, hogy nem szükségszerű velejárója, hanem éppen ellenkező hatása is van. Új tartalmak alapján, új energiaforrásokat nyújt a falu közösségi életének.
A közvetlen környezet nevelő szerepe segítségével a gyerekek és a fiatalok egyaránt együttműködnek nemzetiségi hagyományaink megőrzésében, hozzájárulva ezzel a népi emlékeink, nemzetiségi sajátosságaink, tárgyi és épített örökségeink védelméhez annak érdekében, hogy a kulturális fenntartható fejlődés kivitelezhető legyen, vagy egyszerűen azért, hogy egy kis település kicsiny nemzetisége megőrizhesse értékeit.
Mindezek a kulturális örökségek, nagyon értékesek számunkra, közös kincsnek tekintjük, és sokat teszünk a megőrzésükért, így munkánkkal nemcsak a népművészet ügyét visszük előbbre, hanem a magyarországi szerb közösségek nemzetiségi, származási közérzetének is jó szolgálatot teszünk.
Munkásságunkkal hozzájárulunk, hogy a deszki szerb néphagyományok még sok-sok generáción keresztül hirdessék a múltból örökölt szakmai tudást, amely szülőfalunkhoz, Deszkhez köti lakóit.